2018. szeptember 21., péntek

Az angol punk robbanásból született ír énekes Shane MacGowan sztorija

Még a régi TUA blogon elhelyeztem a srác munkásságából egy-két lenyomatot, de mindenképp egy bejegyzést a Dirt Pit blogon is megérdemel az arc. Utálom az ír népzenét és a Flatley által (szerintem túlkoreografálva, modorosan és pop bugyrokba rántva) népszerűsített ír táncnak nevezett ugrálást is, a meleg sör is szar. Ez a srác viszont megfogott (azért nem hallgatnám meg az albumait, csak videóval élvezem a munkásságát) annak ellenére, hogy az összes formáció amiben valaha énekelt erősen tartalmazza az ír népzenei motívumokat. Annyira őszintén csinálja amit csinál, hogy abba viszonylag fiatalon már bele is zombisodott (Ír kocsmai élet mindenek felett). Nem látsz egy riportot, egy koncertfelvételt vele ahol ne égne folyamatosan a cigi, ne lenne végig a kezébe a pia. Nem nehezen észrevehető, hogy baszott mindig a külsőségekre a figura, csak az éneklés, szövegírás és a hakni számított neki mindig. Azt gondolná az ember, hogy teljesen koki agyilag, de lenti riportból is kiderül, sok ismert énekes, zenész nyugtázza szövegírási tehetségének, stílusának jelentőségét. Én így mindig megrendülök tőle ha látom, sajnálom, durva látni, hogy épül le évről évre, de nem tudom hogy kellene-e, lehet tökre pozitívan éli meg ezt az állapotot.



És a kedvenc koncertrészletem tőle ez, itt még kiddo volt...